A felvételek során két fajta elektromosgitárt fogunk felvenni: egy Fender Stratocastert, illetve egy Ibanez Gio-t. Ez a cikk nem teszt lesz, hanem inkább egyfajta szubjektív írás erről a két gitárról, illetve egy pár gondolat arról, hogy milyen tapasztalataim is voltak felvételkor.
Aki többet szeretne tudni a hangszerekről, azoknak ajánlom ezt a kér angol nyelvű oldalt, ahol egységes szempontok alapján értékelik a hangszereket.
Ibanez GAX70 itt és Fender Stratocaster '50 itt.
No, ennyi bevezető után lássuk őket részletesen!
Ibanez GAX70
Annak idején még basszusgitárosként kezdtem a rockzenészkedést, és hosszas gyűjtögetés után megvettem életem első komoly hangszerét, ami egy Ibanez basszgitár volt, öt húros, nagyon pöpec darab. Addig szinte el sem tudtam képzelni, hogy 1. egy hangszer az ötödik bund fölött is pontos, 2. ezt úgy is el lehet érni, hogy a húrok továbbra is szépen közel vannak a bundokhoz, plusz jól néz ki, meg a hangja is szuper és még mindenféle tekerővel mindenfélét lehet tekergészni rajta és attól más lesz a hangja. Mindenesetre szerelem volt első fogásra, sokáig használtam is a hangszert, még most is megvan és néha előveszem, illetve ritmusgitárosunk nyűvi keddenként.
Szóval megbízható márka, megbízható hangszer. A hangja effektek nélkül semlegesnek mondható, különösebb egyéni karakter nélkül, így tökéletesen alkalmas arra, hogy effektezett, elsősorban torzított hangzásokat hozzunk létre vele. Az olcsó gitároktól nem meglepő módon ugyanakkor a hangján mindig érezhető az, hogy különösebb mélységekkel nem rendelkezik, a közép- és magas tartományok uralják a hangzást.
Jó beállításokkal ugyanakkor nagyon jó kis hangzások csalhatók elő belőle, az eddigi tapasztalatok alapján azt mondanám, hogy az erősítők közül a semlegesebb átvitelűeket válasszuk, ne az egy-egy márka hangzásának kiemelésére készülteket. Ez alatt értem például a lenti Strathoz készített, és amúgy nagyon népszerű Fender 212-eseket, amik a Fender gitárok hangzását szépen kiemelik, de más hangszerre is az ilyen típusú hangzást erőltetik rá, ami viszont ebben az esetben nem jó.
Összességében tehát ez egy nagyon jó belépő szintű hangszer, ami pontos, nem nagyon hangolódik el, viszonylag kényelmesen bejátszható, nem az olcsó gitárok tipikus hibáit hozza úgy mint csörgés, pontatlan bundozás, stb. Ugyanakkor hangzása behatárolt, és semleges.
Ja igen, a felvételek. Hát, tiszta hangszínnel egészen tisztességes eredményt produkált, ugyanakkor a torzított hangzása elég gatya lett, bár szerintem ez nem a hangszer, inkább az egyéb felvevő berendezés hibája. Vonalból jól kezelhető volt, viszont a fenti Fender 212-esre kötve nem tudta a kívánt hagzást visszaadni.
Fender Stratocaster Classic Series '50s
No, hát ő már egy komolyabb versenyző, jómagam kábé két évig spóroltam arra, hogy egy ilyen árkategóriájú gitárt megvehessek. Kicsit offtopik, de azért érdekes, hogy külföldön 5-600 dollártól kaphatók ezek a hangszerek, ami itthon sem sokkal drágább, viszont azt hiszem, hogy egy ottani vásárlónak nem akkora megerőltetés kiadni egy jó hangszerért ennyit, mint itthon 150-200 ezer forintot. No, mindegy.
Lényeg a lényeg, meglett. Nem mondanám, hogy mindenképpen ezt és csak ezt akartam volna, amikor elkezdtem nézelődni, a cél egy komoly és jól használható hangszer megtalálása volt. Azt hiszem ugyanakkor, hogy a Fender, mint márka sokat nyomott a latban, bár kipróbáltam sok egyéb másik hangszert is a keresés során. Ettől függetlenül viszonylag hamar eldőlt, hogy Fendert veszek, méghozzá Stratocastert. Hogy miért? Mert ebben a kategóriában talán ennek a legegyedibb a hangzása, ami mára már ráadásul legendává vált és kíváncsi voltam, hogy kihozható-e belőle még valami. A másik ok lehet, hogy furcsa, de az volt, hogy van rajta tremolókar és nekem még sosem volt tremolós gitárom, ezért olyan kellett, amin ez is gyakorolható :).
Persze én is beleestem a szokásos mexikói vs. usa vs. japán Fender kérdésbe, túrtam a netet ezerrel, hogy akkor most melyik legyen, de usa-ra nem biztos, hogy van pénzem, illetve a Highway One-ra lenne, de arról meg szarokat írnak, viszont itt Szegeden csak az van, de.... Szóval nagy dilemma volt. Végül úgy voltam vele, hogy majd a hangzás eldönti, és el is döntötte. Így ez a gitár lett. Mexikói, viszont nagyon jó, ráadásul a Classic Series kiadása a mexikói gyárat is a komoly gyártók közé emelte. Amerikai alapanyagokból, Mexikóban összerakott hangszer, a klasszikus időket idézve.
A hangzására azt lehet mondani, hogy olyan mint egy Stratocasteré :), nyilván némi finom eltéréssel, de ott van benne és ki is jön az a hangzás, amitől a strat a Strat. Összehasonlítási alap nélkül mondom, de a játék rajta nagyon könnyű, kényelmes, pontos, tényleg, ha egy szóval kellene jellemezni, akkor azt mondanám, hogy ez már egy komoly hangszer. Hobbista gitárosnak szerintem nem kell jobb, sőt, ha profi lennék, azt hiszem, akkor is ezt használnám.
Felvételkor, meg amúgy általában oda kell figyelni a pick-upok zajára, ez főleg az erősítő, vagy a hangkártya felé fordulva erősödik, nyilván egy humbucker pick-upos gitárral ez a jelenség nincs. Vonalból felvéve is megkapjuk a jellegzetes Fender hangzást, erősítőn keresztül itt is tapasztaltuk a torzított hangszínek nem túl jó átvitelét, de ismét mondom, hogy ez valószínűleg nem a hangszer hibája.
Összességében ő az én komoly hangszerem és ez látszik is a zene hangzásának minőségén.
Végül, íme néhány kép, ami sajnos mobillal készült, rossz világítással és remegő kézzel a próbateremben, úgyhogy jó homályos, de a lényeg talán látszik.
A cikk illusztrálásához felhasznált képek innen és innen származnak
Utolsó kommentek